Elnökség

Kassai Endre lassan 30 éve foglalkozik piac- és közvélemény kutatással. A Modus után dolgozott a HRI, a Synovate, a MASMI és a Kantar Hoffmann munkatársaként is. Ügyféloldalon az Unilever és az AXA Bank szakembereként, valamint a közigazgatási vezetőként is szerzett tapasztalatot, 2005 óta egyetemeken is oktatja a piackutatást. 2021 óta a PMSZ elnöke.

Jakab Áron okleveles szociológus-közgazdász, a BellResearch ügyvezető igazgatója, a cég egyik alapítója. A BellResearch előtt (2000-ben) a TNS Modus kutató munkatársa volt, korábban internetes fejlesztési tanácsadóként dolgozott. A kutató szakember 2007 decemberétől a PMSZ elnökségi tagja, 2008 októberétől 2021-ig elnökként, azóta ismét elnökségi tagként irányítja a Szövetség munkáját.

Gerber Géza a Szocio-Gráf Piac- és Közvélemény-kutató Intézet ügyvezető igazgatója. Kutatási portfóliója változatos; az üzleti kutatások mellett egészségszociológiai és politikai közvéleménykutatásokkal is foglalkozik. 2021 óta tagja a PMSZ elnökségének.

ARIOSZ
CORVINUS
bell research
cognative
MAST
Óbudai Egyetem
Századvég
SzocioGráf
TREND INTERNATIONAL