 |
 |
 |
| |
Kutatások
 |
Általában újra pozitív trendeket hozott az első negyedév az európai élelmiszer-kiskereskedelemben 2010. május 31.
[Szóljon hozzá a fórumban!]
Magyarországgal együtt négy országban csökkent az eladás mennyiségben, hatban pedig értéket tekintve.
Folytatódott a kilábalás a válságból a fejlett európai országok élelmiszer-kiskereskedelmében: Az első negyedévben értéket tekintve 4, mennyiségben 1 százalékkal nőtt a bolti forgalom, tavaly január-márciushoz képest. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat 21 ország, köztük hazánk adatai alapján.
| | |
Magyarországon 3 százalékkal kevesebb élelmiszert, háztartási vegyiárut és kozmetikumot adtak el a kiskereskedelemben január-március során, mint egy évvel korábban, mennyiséget tekintve. A tendencia némileg javuló, a tavalyi negyedik negyedévben mért mínusz 4 százalékhoz képest.
Csökkenő mennyiségi forgalmat hazánk mellett csak Csehországban, Görögországban és Törökországban regisztrált legutóbb a Nielsen rendszeres, negyedévenkénti növekedési jelentése.
A legnagyobb ütemű mennyiségi növekedést a norvég (7 százalék), finn (5), portugál, svéd és szlovák piac (4-4) érte el, az első negyedévben.
Értékben Magyarországon 4 százalékkal kisebb bevételt értek el az élelmiszer-üzletek idén január-márciusban, mint a tavalyi hasonló periódusban. A múlt évi negyedik negyedév mutatója még mínusz 1 százalék volt. A megelőző időszakokban pozitív trendek jellemezték az élelmiszer-kiskereskedelem értékben mért itthoni forgalmát.
Hazánkkal együtt csökkent a bolti forgalom, értékben a következő országokban: Csehország (3 százalékkal), Írország és Finnország (2-2), valamint Görögország és Portugália (1-1).
A fejlett európai országokban az infláció a tavalyi harmadik és negyedik negyedévi, egyformán 1,3 százalékos átlag után idén az első negyedévben 2,8 százalékra emelkedett. Kiemelkedik a török piac 21 százalékos rátája. Magyarországon a fogyasztói átlagárak 0,3 százalékos csökkenését regisztrálta a Nielsen, az első negyedévben.
Figyelemre méltó, hogy az öt nagy Nyugat-európai országban az egy hónapra jutó boltlátogatások átlagos száma némileg csökkent Olaszországban és Németországban. Az egy vásárlásra jutó költés pedig viszonylag alacsony, és alig változott, a múlt évihez képest az öt piacon, azaz Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban. | | |
##
Táblázat. Néhány országban az élelmiszer és háztartási vegyiáru – mennyiségben mért - kiskereskedelmi forgalmának alakulása a legutóbbi hét negyedév során. Százalékban, mindig az előző év hasonló időszakához képest.
Ország | 2008 I. | 2008 II. | 2008 III. | 2008 IV. | 2009 I. | 2009 II. | 2009 III. | 2009 IV. | 2010 I. | Európai átlag | + 3 | 0 | 0 | 0 | 0 | + 2 | + 1 | +2 | +1 | Magyarország | 0 | - 3 | - 3 | - 3 | 0 | - 1 | - 3 | - 4 | - 3 | Szlovákia | + 4 | + 4 | + 3 | 0 | - 4 | - 2 | - 3 | - 1 | + 4 | Csehország | + 8 | + 3 | + 1 | 0 | - 2 | - 1 | - 3 | - 2 | - 3 | Lengyelország | + 12 | + 7 | + 10 | + 10 | + 1 | + 8 | + 2 | + 1 | + 2 | Ausztria | - 1 | - 2 | - 2 | - 1 | 0 | + 1 | + 3 | + 3 | + 3 |
Forrás: Nielsen piackutató vállalat
Táblázat. Néhány országban az élelmiszer és háztartási vegyiáru – értékben mért - kiskereskedelmi forgalmának növekedése a legutóbbi öt negyedév során, nominálisan. Százalékban, mindig az előző év hasonló időszakához képest.
Ország | 2008 I. | 2008 II. | 2008 III. | 2008 IV. | 2009 I. | 2009 II. | 2009 III. | 2009 IV. | 2010 I. | Európai átlag | 9 | 7 | 7 | 5 | 3 | 4 | 2 | 3 | 4 | Magyarország | 9 | 7 | 6 | 5 | 4 | 4 | 1 | - 1 | - 4 | Szlovákia | 8 | 8 | 7 | 5 | - 2 | - 4 | - 7 | - 6 | 1 | Csehország | 17 | 13 | 10 | 7 | 1 | 1 | - 6 | - 4 | - 3 | Lengyelország | 19 | 13 | 16 | 14 | 4 | 11 | 6 | 5 | 4 | Ausztria | 4 | 3 | 4 | 3 | 2 | 3 | 2 | 2 | 2 |
Forrás: Nielsen piackutató vállalat
| | |
| | |
Vissza a cikklistához |
|
|
 |
 |
 |
|