Minden ötödik krónikus beteg havonta több mint 10 ezer forintot hagy a patikában

A krónikus betegségben szenvedők fele havonta legalább 5 ezer forintot költ el a patikában – derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb kutatásából, amelyet a cég a WEBBeteg.hu internetes portál megbízásából készített.

A felmérés eredményei alapján átlagosan a lakosság 70 százaléka legfeljebb 5 ezer forintot hagy a gyógyszertárban, 15 százalékuk 5-10 ezer forint közötti összeget, és közel minden tizedik ember ennél is többet.

Természetesen a kérdés vizsgálata jelentős eltérést mutat abban a tekintetben, hogy az illető szenved-e valamilyen krónikus, tartós megbetegedésben, esetükben ugyanis lényegesen magasabb a patikában többet költők aránya, minden második panaszos ember legalább 5 ezer forintot fizet.

A krónikus betegek esetében az elköltött összeget az is befolyásolja, hogy a páciens hányféle problémával küzd: az egy alapbetegségben szenvedők esetében 23 százalék az 5-10 ezer forintot, és 14 százalék a 10 ezer forint felett költők aránya, míg a két vagy több betegségben szenvedők esetében ezek az arányok rendre 34 és 24 százalék.

Patikába járási szokásainkat tekintve egyébként elmondható, hogy a lakosság fele havi szinten fordul meg gyógyszertárban (17% havonta többször, 35% havi egyszer), és nem meglepő módon a patikába járók jellemzően nők (60% havi szinten - férfiak esetében 41%), valamint az életkor emelkedésével is emelkedik arányuk (havi szinten 55-65 év között közel 70%, 65 év felett 84% jár gyógyszertárba).

A kutatásról

A Szinapszis Kft. 2012 augusztusában telefonos, kérdőíves kutatás keretében vizsgálta a hazai lakosság gyógyszerköltését. A válaszadók száma összesen 1000 fő volt, a minta országos lefedettségű, életkor (18+), nem, régió és településtípus alapján országosan reprezentatív.

Lead kép: 
A rovat további cikkei