Közös(ségi) játékélmények online

Hazánkban közel 2 millió ember, az internetezők 53 százaléka játszik legalább alkalmanként online játékokat másokkal. Bár alapvetően a fiatalokra jellemző tevékenységről van szó, az idősebb korosztály is kiveszi a részét a szórakozásból – derül ki az NRC Piackutató és a TNS közös VMR kutatásának adataiból.

Internet nélkül az emberek jelentős része ma már el sem tudná képzelni a mindennapjait. Az úgynevezett hasznos funkciója mellett, a világháló szórakoztatásban betöltött szerepe igen meghatározó, napjainkban pedig egyre inkább terjednek a közösségi kapcsolatokra építő tevékenységek. Chatelünk, telefonálunk, fórumozunk, megosztunk, de szívesen töltjük időnket internetes játékkal is; közel 2 millió ember, az internetezők 53 százaléka játszik legalább alkalmanként online játékokat másokkal. Egy-egy ilyen megmérettetés alkalmával a gondolatok levezetése, a kikapcsolódás és a szórakozás mellett a felhasználókat feltehetően a játékostársakkal való írásos, vagy szóbeli kommunikáció lehetőség is vonzza, amely még inkább növeli a közösségi élményt.

A másokkal való internetes játékok tekintetében mind a nemek, mind pedig az egyes életkori csoportok között szignifikáns különbség figyelhető meg. Talán nem meglepő a fiatalabb korosztályok dominanciája – a 14-17 évesek 78, a 18-29 évesek 61 százaléka játszik legalább alkalmanként társaival online. Az életkor előrehaladtával ez az érték némiképp csökken, ami a kevesebb szabadidővel, annak eltérő eltöltésével, illetve az életstílus/életciklusbeli különbségekkel is magyarázható. Még a 30-39 évesek csaknem fele, a 40-49 évesek 42, az 50-69 éves korosztálynak pedig 28 százaléka hódol legalább alkalmanként a közösségi játékoknak.

Nemek tekintetében a férfiak körében terjedtek el erőteljesebben ezek a játékok. Míg a legalább hetente internetező 14-69 éves nők kevesebb mint fele szokott más internetezőkkel online játszani, a férfiak körében ez az arányszám 55 százalék.

Az adatok forrása:

A felmérést az NRC Piackutató 2008 második félévében végezte 10.000 fő online megkérdezésével. Az adatbázist az TNS adataival súlyozták, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a 14-69 éves legalább hetente internetező magyar lakosságra. A Visitor Media Research (VMR) egy évente ismétlődő kutatássorozat folytatása, amelyet az NRC Piackutató Kft. és a TNS készít el a hazai médiavásárlók, médiatulajdonosok és vállalatok részére.

Kapcsolódó webcímek:

www.nrc.hu

www.tns.hu

Az NRC-ről (www.nrc.hu)

Az NRC 1999 óta segíti partnereit abban, hogy a piackutatásra fordított összegek megtérüljenek számukra. Célunk, hogy az adatok mögötti lényeget és a cél eléréséhez szükséges feladatokat mutassuk meg Önnek.

Az NRC szakmai szemlélete és precíz módszertana biztosíték mind a klasszikus, mind pedig az új kutatási technológiák megfelelő használatára, a kutatási eredmények pontosságára, érvényességére és megbízhatóságára. Kutatásaink minőségét a szigorú mintavételi technikáink, adatfelvételi és adatfeldolgozási standardunk, valamint munkatársaink átfogó ismeretei, tapasztalatai és szakmai hitvallása biztosítja. Országos kérdezői hálózatunk, modern multimédiás laborunk, call centerünk és internetes kutatási panelünk lehetőséget teremt arra, hogy ügyfeleink számára az adott információk felvételéhez szükséges leghatékonyabb kutatási eszközt ajánlhassuk. Feladatunknak tekintjük megbízóink, partnereink ügyfélkapcsolati megoldásainak, szolgáltatásfejlesztési folyamatainak és üzletfejlesztési terveinek támogatását pontos és megbízható kutatási adatokkal, piaci elemzésekkel, információkkal és megoldásokkal.

A rovat további cikkei