Betegen is dolgozunk, de munka alatt intézzük magánügyeinket

Egyre kevésbé húzódik éles választóvonal a munka és a magánélet között; a Kutatópont reprezentatív online közvélemény-kutatásából kiderül, hogy a megkérdezettek fele szorítja háttérbe családi és baráti programjait, ha a munkája megkívánja. Viszont általánosnak számít a magánügyek intézése munkaidő alatt.

A piac- és közvélemény-kutató cég felmérése szerint a megkérdezett ezer 18-69 év közötti magyar internetező számottevő részének nem esik egybe a munkaideje a valós munkavégzéssel. A válaszadók több mint felére (58 százalék) jellemző, hogy munkaidejének lejárta után is munkahelyi kötelezettségeivel foglalkozik. Nem ritka az sem, hogy a szabadnapok sem kikapcsolódással telnek, ugyanis az internetes társadalom harmada (34 százalék) a szabadság alatt is gyakran dolgozik. Ugyan éles eltérés látszik a korcsoportok között (a 18-29 évesek 29 százaléka, az 50-69 évesek 40 százaléka dolgozik szabadsága alatt), még inkább szembetűnőbb a különbség, ha lakóhely szerint vizsgáljuk az egyes társadalmi csoportok munkavégzéshez fűződő gyakorlatát. A falun élő internetezők közel kétszer akkora arányban folytatják kereső tevékenységüket szabadnapjaik alatt, mint fővárosi társaik (48-27 százalék), de kiugróan magas a városi és vidéki dolgozók munkaidőn túli munkavégzése is. Míg ez a jelenség az előbbiek több mint négyötödére (81 százalék) jellemző, utóbbiak esetében csak közel minden második válaszadó (50-56 százalék) mutat munkaidőn túli aktivitást. Az esténkénti vagy hétvégi céges levelezés figyelemmel követése a megkérdezettek 31 százalékára jellemző.

 

A Kutatópont reprezentatív felmérése szerint a gyakori internetezők többsége esetében sem az egészségi állapot, sem pedig a családi élet nem élvez feltétlen prioritást a munkahelyi kötelezettségekkel szemben, ugyanis kétharmaduk betegen is dolgozik, felük pedig családi és baráti programjait is háttérbe szorítja, ha munkája úgy kívánja.

 

Árnyalja a képet, ha a hivatalos munkaidő alatt végzett egyéb tevékenységeket vizsgáljuk. A kutatás jól mutatja, hogy a munkával töltött nettó idő valamennyire kiegyenlítődik, ugyanis nem ritka a magánjellegű ügyek intézése (21 százalék), a magáncélból történő e-mailezés (28 százalék) vagy telefonok lebonyolítása (31 százalék) sem. Bár manapság számos munkafolyamat elengedhetetlen része lehet a közösségi portálok látogatása, valamint az ilyen oldalakon végzett információgyűjtés, reklám-, marketing vagy egyéb kereskedelmi célú tevékenység, a válaszadók közel ötöde (19 százalék) magáncélból csatlakozik fel ezekre a portálokra. A megkérdezettek ötödénél (22 százalék) fordul elő, hogy olvas (könyvet, blogot, újságot) munka helyett, de minden tízedik válaszadó esetében a számítógépen vagy okostelefonon való játék megy a munka rovására – írja a Kutatópont.

 

Háttér-információk:

 

A kutatás háttere:

A kutatás 2013. szeptember 19-24. között készült 1000 fő online megkérdezésével (CAWI -Computer Assisted Web Interviewing). A kutatás a 18 és 69 év közötti, hetente többször internetező lakosságra életkor, nem, iskolai végzettség, településtípus és internetezési szokások szerint reprezentatív. Az adatfelvétel többszörösen rétegzett mintavételen alapul, és Magyarország legnagyobb piackutatási paneljére épül.

 

Lead kép: 
Csatolt képek: 
A rovat további cikkei