PMSZ hírlevél, 2011. március


 

 

Beszámoló a PMSZ közgyűléséről

A Piackutatók Magyarországi Szövetsége márciusi közgyűlésén új tagcéget vett fel, elnökséget választott, elfogadta a 2011-es terveket és kibővítette a tagdíjrendszert. >>>

Új taggal bővült a PMSZ

A PMSZ márciusi közgyűlése a szervezet tagjai közé fogadta a Kutatópont Kft-t. A Szövetség munkájához csatlakozó céget Németh Attila ügyvezető igazgató mutatta be a tagszervezeti képviselőknek. >>>

Elindult a PMSZ Szakmai Klub

2011. február 17-én indult útjára a PMSZ szakmai klubja. Az elnökség által megálmodott szakmai műhely a Hol és hova tartunk? – az iparág helyzete, trendjei, kihívásai és lehetőségei téma köré szerveződött. A klub első helyszíne egy patinás belvárosi étterem szalonja volt, ahol a tagszervezetek többségének képviselői külső érdeklődők társaságában cserélték ki információikat a témával összefüggésben, illetve ütköztették érveiket. >>>

A Piackutatás Napja – 2011

A Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézete ez évben is megrendezi a Piackutatás Napját, melyet ezúttal a Magyar EU Elnökség egyik Corvinus egyetemi rendezvényeként európai kitekintéssel bővít. A rendezvény időpontja 2011. május 5. csütörtök, helyszíne a BCE (1093 Budapest, Fővám tér 8.) III. előadója. Az idei rendezvény központi témája: A piackutatás új tendenciái – Magyarországon és Európában. >>>

Termékmix Kupa: idén nyáron újra vízre száll az FMCG-szakma

A Termékmix Magazin a negyedik alkalommal megrendezett vitorlásversenyen laza és kötetlen hangulatú találkozóra hívja a szektor képviselőit június 24-én. >>>

 

KUTATÁSOK

Mennyiséget tekintve 1 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi eladás

Stabilizálódott a háztartási vegyiáruk és kozmetikumok piaca. Kiskereskedelmi forgalmuk változatlanul mintegy 300 milliárd forintot ért el 2010. március-2011. februárban, az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Mennyiséget tekintve plusz 1 százalékot regisztrált a Nielsen piackutató vállalat Kiskereskedelmi Indexe.   >>>

Még nem elég fontos az információbiztonság

Az IT-biztonság kérdése már szinte valamennyi hazai cégnél megjelenik, de a cselekvés jellemzően kimerül a legalapvetőbb eszközök hadrendbe állításában; az átfogó, stratégiai szemlélet még közel sem általános - állapítja meg a BellResearch a Magyar Infokommunikációs Jelentésben. >>>

Nincs márkahűség a fájdalomcsillapítók piacán?

A férfiakhoz képest több nő használ fájdalomcsillapítót, ugyanakkor a gyakori kenőcshasználók közt már a férfiak vannak többségben – mutatott rá a KutatóCentrum és HáziPatika.com közös felmérése. A kutatásból az is kiderült, hogy bár a megkérdezettek a szakembereket tartják a leghitelesebb forrásnak, szívesen kipróbálják a tévéreklámokban látott termékeket is. >>>

Kevesebb a hagyományos kis üzlet, mégis stabil maradt piaci részesedésük az élelmiszer-eladásból

Az általános élelmiszerüzletek száma mindössze 2 százalékkal, azaz 332 egységgel csökkent tavaly, az előző évhez képest. Így 19 569 boltban árusítottak élelmiszert múlt év végén Magyarországon, a Nielsen piackutató vállalat cenzusa szerint. >>>

Öreg verda, nem vén verda

Annak ellenére, hogy az utakon közlekedő gépkocsik többsége elmúlt már 8 éves, alacsony az autóvásárlási kedv – mutatott rá a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös felmérése. A 18-64 éveseknek csupán 39 százaléka tervez gépkocsibeszerzést, elsősorban a fiatalok és a férfiak. >>>

Egyre többen egyre többet - terjednek a csomagolt távközlési szolgáltatások

2006 óta megduplázódott a négy távközlési szolgáltatásra előfizető háztartások aránya. Mind több szolgáltató kínálatában bukkan fel a mobilinternet - a nem mobilos cégeknél általában szigorúan kiegészítő jelleggel. A BellResearch a Magyar Infokommunikációs Jelentésben elemzi a távközlési trendeket. >>>

A nők otthonosabban mozognak a közösségi médiában

A 18-64 éves, legalább egy közösségi oldalon jelen lévő internetezők több mint fele már napi szinten használja az ilyen jellegű oldalak egyikét. Az iWiW-en és a Facebookon a nők, míg a Myspace-en és a Twitteren a férfiak aktívabbak – derült ki a KutatóCentrum és a Marketing&Média 2011. januárban végzett közös kutatásából. >>>

 

ESEMÉNYEK

X. SPSS Adatbányászati és adatelemzési konferencia

A konferencia nemcsak az SPSS felhasználóinak kíván hasznos információkat nyújtani, hanem minden statisztikai elemzés, piackutatás és adatbányászat iránt érdeklődő figyelmére számít.
2011.04.21.>>>

Media Hungary 2011

A konferencia idei mottója: Pénz beszél
2011.05.03-04.>>>

A Piackutatás Napja 2011

Az idei rendezvény központi témája: A piackutatás új tendenciái – Magyarországon és Európában
2011.05.05.>>>

IV. Termékmix Vitorlás Kupa

A Termékmix Magazin a vitorlásversenyen találkozóra hívja az FMCG-szektor képviselőit
2011.06.24.>>>


 

Címkék: