Reklámköltés 2011

Idén a tapolcai Médiapiac 2012 konferencián a Magyar Reklámszövetség dr. Skriba Judit vezetésével 12. alkalommal becsülte meg a magyar reklámpiac reklámköltési adatait.

A felmérés fontos indikátora a hazai reklámpiac aktuális állapotának, egyben azt is mutatja, hogy magyar kommunikációs piac és a piacon dolgozó szakemberek igen komoly értéket állítanak elő és jelentős tényezői a piacgazdaság fejlődésének. 

Jelentős változás az eddigiekhez képest, hogy idén először nem nettó, hanem net-net, vagyis az ügynökségi jutalékot nem tartalmazó összegre vonatkozik a becslés, tehát nem a marketingbüdzséket elhagyó pénzmennyiség, hanem a médiához megérkező bevétel áll a középpontban.

Jelzésértékű, és egyben igen örvendetes tény, hogy az elmúlt időszakban megindult szakmai együttműködés újabb jeleként az egyes médiatípusok bevételeire vonatkozó adatokat elsősorban az egyes médiatulajdonosi szövetségek szolgáltatták, így az adatszolgáltatók között van:

Magyar Lapkiadók Egyesülete

Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (együttműködésben az Ernst & Young-gal)

Magyar Közterületi Média Szövetség (együttműködésben az Ernst & Young-gal)

Interactive Advertising Bureau Hungary (együttműködésben a PricewaterhouseCoopers-szel)

Ambient Media Tagozat, MRSZ

A rádiós adatok gyűjtésében, összeállításában és a teljes adatsor ügynökségi kontrolljában a Berg Media volt segítségünkre.

Az új módszertan következtében a korábbi évekkel való sematikus összehasonlítás nem értelmezhető, a piac nagysága, és az egyes médiatípusok részesedése viszont fontos támpontot adnak a jövőre nézve!

A rovat további cikkei