DIMSZ

Nyomtatva vagy e-mailen is jöhetnek a reklámüzenetek

A fogyasztók többsége hasznosnak találja a reklámcélú megkereséseket, leginkább a szórólapos és e-mailes ajánlatokat kedvelik – derült ki a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség megbízásából a KutatóCentrum által készített kutatásból. A DM Szenzor névre keresztelt, idén először lakossági véleményeket is vizsgáló felmérés szerint szórólap hatására a megkeresettek több mint kétharmada, míg elektronikus reklámüzenet nyomán a címzettek több mint fele vásárolt már legalább egy alkalommal.

Lead kép: 

Adatvezérelt Marketing Workshop a DIMSZtől

A napokban az ENSZ jelentést készített a data revolution szerepéről a fenntartható fejlődésben, a Fehér Ház pedig májusban publikált tanulmányt arról, hogy a Big data milyen hatással van a társadalomra, az államigazgatási, a közoktatási szektorra és a kormányzatra.

Dátum: 
2014. december 3., szerda
Helyszín: 
Almárium Bisztró, A.P.A - Ateliers Pro Arts Galéria - 1085 Budapest, Horánszky u. 5.

DIMSZ és a KPMG közös felmérése

A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség a KPMG Tanácsadó Kft-vel közösen méri fel a telefonos ügyfélszolgálati piacot. Ez az első magyarországi átfogó kutatás a call center iparágról, melynek célja, hogy képet adjon a szektor méretéről, üzleti trendjeiről, technikai felszereltségéről, humánerőforrás hátteréről.

DM Agytágító. Mindenki használ direkt marketinget.

A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség február 20-án ismét megszervezi DM Agytágító szemináriumát, a képzés során a direktkommunikáció minden területével megismerkedhetnek a résztvevők.

Dátum: 
2014. február 20., csütörtök
Helyszín: 
1138. Budapest, Dunavirág utca 2-6., Oktatási Központ, Gervay I. oktatóterem
További információ: 

Golden Dove díjkiosztó Gála

A 2013-as Golden Dove verseny díjátadója október 4-én, a SmartShow keretén belül valósul meg.

Dátum: 
2013. október 4., péntek
Helyszín: 
1024 Budapest, Kis Rókus utca 16-20
További információ: 
Címkék:

Digitalia 2013

Digitália 2013

Idén szeptember 10-én kerül sorra a Digitália konferencia a Larus Rendezvényközpontban. Az eseményt ezúttal a Médiapiac és a Smartmobil konferenciát jegyző Endless Mobil közösen szervezi.

 

Dátum: 
2013. szeptember 10., kedd
Helyszín: 
Budapest, Larus Étterem
További információ: 

Hazai és nemzetközi kutatás indul a direkt marketing piac felmérésére

A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség éves ágazati kutatása, a DM szenzor mellett idén a nemzetközi direkt marketing szövetség, az IFDMA globális kutatásában is részt vesz. A „The Marketing Mix Research” felmérésnek köszönhetően első alkalommal lesznek olyan adatok, melyek a hazai direkt és interaktív marketing piac trendjeit több ország eredményeivel teszik összehasonlíthatóvá.

Briefet vár a DIMSZ

A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség 2013. február 27-28-án szervezi meg újabb, workshoppal egybekötött szemináriumát, mely ezúttal az email marketing és a direct mail csatornák lehetőségeit, szabályozását mutatja be hazai valamint nemzetközi kampányokkal. A rendezvény résztvevői csoportokban feladatot oldhatnak meg, a projekt briefet pedig bármelyik résztvevő küldheti.

Csatolt képek: 

XI. Szeminárium és Workshop, E-MAIL MARKETING & DIRECT MAIL

A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség 2013. február 27-28-án szervezi meg újabb, workshoppal egybekötött szemináriumát, mely ezúttal az email marketing és a direct mail csatornák lehetőségeit, szabályozását mutatja be hazai valamint nemzetközi kampányokkal. A rendezvény résztvevői csoportokban feladatot oldhatnak meg, a projekt briefet pedig bármelyik résztvevő küldheti.

Dátum: 
2013. február 27., szerda
2013. február 28., csütörtök
Helyszín: 
Magyar Posta Székház
További információ: 

Direktmarketing - Agytágító

Dátum: 
2012. november 15., csütörtök
2012. november 16., péntek
Helyszín: 
Budapest, Origo Székház
További információ: 
Címkék:
Tagszervezetek