Hiánypótló rendezvényt szervezett a PMSZ
Milyen jellegű és mélységű információkhoz juthatunk hozzá a KSH adattáraiból? Milyen rendszeres adatfelvételei vannak a Hivatalnak? Mely területeken állnak rendelkezésre EU harmonizált adatok?– többek között ezekre a kérdésekre kaphattak választ azok a szakemberek, akik részt vettek a PMSZ által rendezett fórumon. >>>
PMSZ-KSH Fórum: Társadalomstatisztikai adatbázisok a kutató szakma szolgálatában
A hazai kutatószakma számos ponton támaszkodik a Központi Statisztikai Hivatal adatgyűjtéseire, statisztikáira, adatbázisaira. A gyorsabb és költséghatékonyabb adatokhoz jutás forrásai között bőven akadnak olyan hozzáférhető adatok, melyek hasznosíthatók a különböző kutatások alkalmával.>>>
Kutatás 2013: Van hova fejlődni az innováció és iparági érdekképviselet területén
Az áprilisban megrendezett immáron második Kutatás konferencia az ügyfélközpontúság jegyében zajlott. Előadói jelentős magyar és nemzetközi vállalatok kutatás-fogyasztói voltak, és megbízói szemszögből beszéltek arról, véleményük szerint hol tart ma a piackutatás, hogyan látják az iparágat, milyen igényeik vannak, illetve lennének az ügynökségekkel szemben. Írásunkban a konferencia legfontosabb tanulságait összegezzük. >>>
Változatlan a PMSZ elnöksége
A Piackutatók Magyarországi Szövetsége április 11-én tartotta közgyűlését, melyen a tagság a 2013-2014-es elnökségi ciklusra szavazott. A tisztújítás eredményeként a PMSZ három tagú elnöksége változatlan maradt: az elnöki tisztséget továbbra is Jakab Áron, a BellResearch partnerkapcsolati igazgatója tölti be, az elnökség tagjai pedig Barcza Enikő, a KutatóCentrum cégvezetője és Mészáros József, a Cognative ügyvezető igazgatója maradtak. >>>
Piackutatás Napja 2013
A Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézete május 7-én rendezi meg a Piackutatás Napját. A Piackutatók Magyarországi Szövetsége és az ESOMAR mint szakmai partner vesz részt a rendezvény szervezésében. >>>
A márkakommunikáció jövője
14%-kal nőtt a digitális reklámpiac
A kedvezőtlen gazdasági környezet és a reklámpiac csökkenése ellenére 14 százalékk nőtt a magyar digitális reklámpiac 2012-ben, nagysága elérte a 35,65 milliárd forintot. Az online reklámköltésen belül továbbra is a display szegmens részesedése a legnagyobb, a legnagyobbat viszont az ár-összehasonlítók nőttek, az autó és álláshirdetések csökkentek a leginkább, derül ki az IAB sajtóközleményéből.
eBanking & eWallet Report - a BellResearch új elemzése
Az Y/Z generáció pénzügyei - friss elemzés
A villámkutatás lehet az új kommunikációs fegyver
Kérdezzünk online! De hogyan?
Számos előnyének ellenére, az online kutatási módszereknek is vannak buktatói, amiket ismernünk kell ahhoz, hogy a legtöbbet hozzuk ki a munkánkból. A leggyakoribb „váratlan” meglepetés például, hogy az online kérdőívek mennyire különbözőek lehetnek a régóta használt személyes vagy telefonos társaiktól. Pedig a határidők és a kapacitás megtervezésénél is számolni kell a kérdőív online adaptációjának elkészítésével. Ez a folyamat egy hosszabb kérdőív esetén akár több napot is igénybe vehet, derül ki Barcza Enikő a KutatóCentrum cégvezetőjének publikációjából.
Csomagok versenyben
Egyre több távközlési szolgáltatást vesznek igénybe a hazai háztartások, és egyre többen csomagban; a legnépszerűbb komponens a tévé, az internet és a vezetékes telefon. A BellResearch a Magyar Infokommunikációs Jelentésben vizsgálta a lakossági piacokat. >>>
Nagy lendületet vehet idén az FMCG termékek e-kereskedelme
Trenderősítő folyamatok az e-kereskedelemben, bővül az online szolgáltatások piaca, lendületben az FMCG. Többek között ezek is kiderülnek a KutatóCentrum legfrissebb E-Shopping Report-jából. >>>
Továbbra is szélmalomharc a leszokással való küzdelem
Nem változott a dohányosok leszokási hajlandósága az elmúlt két évben – derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb, közel 700 dohányos felnőtt megkérdezésével végzett kutatásból, amelyet a piackutató cég a Nemdohányzók Világnapja alkalmából készített. >>>
Két év alatt 2 millió álláskereső az interneten
A felnőtt internetezők 48 százaléka, vagyis több mint 2 millió ember fordult az online álláskereső oldalakhoz 2011 óta. A munkatapasztalatot a többség fontosabbnak tartja a végzettségnél, utóbbinak inkább az idősebb korosztály tulajdonít nagyobb jelentőséget – derül ki az NRC Marketingkutató felméréséből, amelyet az internetes álláskeresési szokásokról készített. >>>
Megint csökkent az általános élelmiszerüzletek száma
Összesen 19 249 általános élelmiszerüzlet működik Magyarországon ez év elején, a Nielsen új cenzusa szerint. Ez 2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. >>>
Fogamzásgátlók: az elhízástól félnek legjobban a magyar lányok
A fogamzásgátlók alkalmazásával kapcsolatos spontán aggodalmak jellemzően nem a tabletta hatékonyságára vagy a szedés körülményességére fókuszálnak, hanem sokkal inkább a testre gyakorolt közvetlen hatásokra. Ennek ellenére a fiatal lányok 15%-ának van környezetében olyan ismerőse, akinél a fogamzásgátló tabletta rendszertelen szedése okozhatott nem kívánt terhességet – derül a Szinapszis Kft. kutatásából. >>>
2 év múlva kötelező lesz a szelektív hulladékgyűjtés
Bár a 18-64 évesek több mint kétharmada szerint fontos, hogy minimalizáljuk a papírfelhasználást, 70 százalékuk nyomtat otthon vagy az irodában. A KutatóCentrum madarak és fák napja alkalmából készített felméréséből az is kiderül, hogy bár 2 év múlva már mindenki számára kötelező lesz a szelektív hulladékgyűjtés, erre egyelőre leginkább az 55 év felettiek és a felsőfokú végzettségűek figyelnek oda. >>>
A gyártói aktivitások további csökkenését jósolják az orvosok
Látványosan visszaestek a gyártói promóciós aktivitások az elmúlt két évben, és 2011-hez képest – házi- és szakorvosi körben egyaránt – jelentősen nőtt azok aránya, akik még további csökkenésre számítanak – derült ki a Szinapszis Kft. friss kutatásából, melyet a cég a Drportal.hu zárt orvos szakmai portál együttnűködésével készített. >>>
A gyógyszerárak is csökkentek
2012-ben gyakrabban tapasztalták a betegek, hogy vényköteles gyógyszerük kiváltása során a patikus olcsóbb készítményt javasolt, és a gyógyulásért vásárolt tabletták ára is érezhetően csökkent az elmúlt időszakban – derül ki a Szinapszis Kft. piackutatásaiból, melyeket a cég a WEBBeteg.hu betegportál megbízásából készített. >>>
Még sokaknak drága a tablet
A 18-54 éves internetezőknek ugyan egyelőre mindössze 5 százaléka rendelkezik táblagéppel, a megkérdezettek 13 százaléka legalább részben egyetért azzal az állítással, miszerint az élet már elképzelhetetlen tabletek nélkül – derült ki a KutatóCentrum Tablet Reportjának eredményeiből készült infografikából. >>>
















