Kutatások

2013. December 3., Tuesday

Széles körű tájékoztatásra, felvilágosításra lenne szükség mind a szakma és a lakosság körében – többek között ez derül ki a Szinapszis Kft és WEBBeteg.hu egészségportál közös orvos-betegjogi kutatásából.

2013. December 2., Monday

Tízből nyolcan nagyon hasznosnak tartják a MobilTárcát és gyakrabban használják fizetésre és hűségpont gyűjtésre a virtuális kártyákat, mint a hagyományos, plasztik alapúakat, derül ki a BellResearch kutatásából, melyet a Mobiltárca Szövetség megbízásából készített. 

2013. November 25., Monday

„A pénz jön és megy: a különbség csak annyi, hogy könnyebben megy, mint ahogyan jön…” (Comenius). Mégis hogyan jön és hogyan megy? Bankkártyára, folyószámlára, postástól? Sárga csekken, készpénzátutalással, bankkártyával fizetve, online bankolással vagy okostelefonos alkalmazáson keresztül? És mi marad belőle? Az NRC kutatásában a 18‒75 év közötti internetezők pénzügyeit vizsgálta.

2013. November 12., Tuesday

Tíz hónap alatt a forgalom változatlanul mintegy 1 170 milliárd forintot ért el. Mennyiség szempontjából 3 százalékkal kevesebbet adtak el a boltok, mint egy évvel korábban. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe. 

2013. November 7., Thursday

Egyre kevésbé húzódik éles választóvonal a munka és a magánélet között; a Kutatópont reprezentatív online közvélemény-kutatásából kiderül, hogy a megkérdezettek fele szorítja háttérbe családi és baráti programjait, ha a munkája megkívánja. Viszont általánosnak számít a magánügyek intézése munkaidő alatt.

2013. November 7., Thursday

A Szinapszis Kft. legfrissebb MedNetTrack kutatása szerint régiós összehasonlításban is elmondható: a magyar orvosok körében kedvező az okoseszközzel kísért látogatási forma megítélése.

2013. November 4., Monday

A 15-29 éves fiatalok számítógéppel, internettel és mobiltelefonnal való ellátottsága nem nőtt olyan ütemben, mint ahogy az előző közel egy évtizedben volt tapasztalható, derült ki a Kutatópont szervezésében elkészített Magyar Ifjúság 2012 kutatásból. 

 

2013. November 4., Monday

Idén a harmadik negyedévi felmérés eredménye szerint a Nielsen fogyasztói bizalmi indexe Magyarországon 4 ponttal emelkedett a második negyedévhez képest, így 45 ponttal 2010 óta a legmagasabbnak bizonyult. 

2013. October 16., Wednesday

Tovább nőtt, de még közel sem teljes a hazai cégek internet-ellátottsága - a BellResearch szakértői a Magyar Infokommunikációs Jelentés kutatássorozat legfrissebb eredményeibe adnak bepillantást.

2013. October 14., Monday

A sikerregények mellett még mindig a szépirodalom az egyik legnépszerűbb műfaj az olvasni szeretők körében. A szeptemberben indult Bookon.hu és a KutatóCentrum közös kutatásából az is kiderült, hogy a nők és az idősebb korosztály képviselői vesznek inkább könyvet a kezükbe, és az olvasnivaló kiválasztásában a téma és szerző mellett a kedvező ár is fontos szerepet játszik.

2013. October 9., Wednesday

Az online alkalmazások használata egyelőre nem szerepel az esküvőszervezők és a házasulni készülő párok eszköztárának kiemelt helyén – derült ki a Kutatópont reprezentatív online közvélemény-kutatásából, amelyet a 18-69 éves internetezők körében végzett augusztusban. A felmérés szerint az esküvőre meghívottak 10 000 és 50 000 forint közötti összeget adnak az ifjú párnak, vagy ilyen értékű ajándékot vesznek.

2013. October 8., Tuesday

Csupán minden tízedik magyar fiatalnak nem felel meg az az eszmény, ahogy szülei élnek és a többségük nosztalgiával gondol a rendszerváltás előtti időkre, amelyben sokuk egyáltalán nem is élt – hangzott el a Kutatópont vezetésével készített „Magyar Ifjúság 2012” kutatás szeptember 18-i, budapesti bemutatóján. A négyévenként megszervezett kutatási program 8 ezer, 15-29 éves magyar fiatal megkérdezésével készült. 

2013. September 23., Monday

A Magyarország Legszerethetőbb Márkája 2012 kutatás üzenete, hogy érdemes márkaépítéssel foglalkozni, mert a fogyasztók tudatában megmarad a következetes építkezés lenyomata. A győztes a Pöttyös lett, derük ki a Millward Brown kutatásából. 

2013. September 9., Monday

Egyre többen használják üzleti célra a közösségi oldalakat, többek között ennek köszönhető a LinkedIn és a Google+ előretörése – derült ki a KutatóCentum friss felméréséből. A hirdetőknek ugyanakkor érdemes figyelembe venniük, hogy a napi szintű közösségimédia-használók egyharmada nem figyeli az ezeken az oldalakon megjelenő reklámokat.

2013. August 13., Tuesday

A legtöbben (13%) a vásárlások számának csökkenése miatt gondolják azt, hogy várhatóan csökkentik az elszívott cigaretta mennyiségét – derül ki a Szinapszis Kft. dohányosok megkérdezésével készített kutatásából, amelyet a cég a WEBBeteg.hu egészségportál megbízásából végzett.

2013. July 22., Monday

A vény nélkül kapható gyógyszerek (OTC) hipermarketben vagy drogériában történő vásárlásának lehetőségével csak kevesen élnek, de nagy a tudatlanság a lakosság körében azzal kapcsolatban is, mi minősül egyáltalán gyógyszernek – többek között ezeket állapította meg a Szinapszis Kft. egy friss kutatásából, amelyet a cég a WEBBeteg.hu egészségportál megbízásából készített.

2013. June 20., Thursday

Egyre több távközlési szolgáltatást vesznek igénybe a hazai háztartások, és egyre többen csomagban; a legnépszerűbb komponens a tévé, az internet és a vezetékes telefon. A BellResearch a Magyar Infokommunikációs Jelentésben vizsgálta a lakossági piacokat.

2013. June 17., Monday

Trenderősítő folyamatok az e-kereskedelemben, bővül az online szolgáltatások piaca, lendületben az FMCG. Többek között ezek is kiderülnek a KutatóCentrum legfrissebb E-Shopping Report-jából.

2013. June 10., Monday

A felnőtt internetezők 48 százaléka, vagyis több mint 2 millió ember fordult az online álláskereső oldalakhoz 2011 óta. A munkatapasztalatot a többség fontosabbnak tartja a végzettségnél, utóbbinak inkább az idősebb korosztály tulajdonít nagyobb jelentőséget – derül ki az NRC Marketingkutató felméréséből, amelyet az internetes álláskeresési szokásokról készített. 

2013. June 10., Monday

Összesen 19 249 általános élelmiszerüzlet működik Magyarországon ez év elején, a Nielsen új cenzusa szerint. Ez 2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. 

HÍREK
PMSZ tagjaink hírei
2013. October 15., Tuesday

A Magyar Rezidens Szövetség a Hála-Pénz - Hálát a betegtől, Pénzt az Államtól – Kampányának keretében a Szinapszis Kft. segítségével piackutatásokat kezdeményezett, amelyek célja, a hálapénzzel kapcsolatos objektív adatok és az orvosi valamint össztársadalmi véleményének megismerése, majd az eredmények szakmapolitika valamint média felé történő kommunikálása. 

2013. September 27., Friday

A Szinapszis, egészségügyi piackutatás meghatározó szereplője idén ünnepli 15 éves születésnapját és ebből az alkalomból portfólióját és arculati megjelenését is frissítette. A megújulás részeként új formát kapott a logó, illetve a kutatási jelentések design-ja is dinamikusabb megjelenést képvisel.

eBanking & eWallet Report 2012
2012. November 6., Tuesday

A BellResearch komplex módszertannal készített kutatásának fókuszában a hazai online és mobil bankhasználat, valamint az elektronikus fizetési formák állnak.

 

2012. June 27., Wednesday

A 15-26 éves korosztály és a pénz - a BellResearch kutatása a felgyorsult világ fiataljainak pénzügyi kultúráját, tudatosságát, attitűdjeit, elvárásait és szokásait térképezi fel.

 

2012. May 14., Monday

Többek között a kommunikációs szakemberek és a kkv-k számára kínál hatékony kutatási megoldást a KutatóCentrum új szolgáltatása, a Villámkutatás. A módszer segítségével néhány nap alatt, mérsékelt büdzséből juthatnak megbízható információkhoz a PR-osok és marketingesek.

2011. December 8., Thursday

Számos előnyének ellenére, az online kutatási módszereknek is vannak buktatói, amiket ismernünk kell ahhoz, hogy a legtöbbet hozzuk ki a munkánkból. A leggyakoribb „váratlan” meglepetés például, hogy az online kérdőívek mennyire különbözőek lehetnek a régóta használt személyes vagy telefonos társaiktól. Pedig a határidők és a kapacitás megtervezésénél is számolni kell a kérdőív online adaptációjának elkészítésével. Ez a folyamat egy hosszabb kérdőív esetén akár több napot is igénybe vehet, derül ki Barcza Enikő a KutatóCentrum cégvezetőjének publikációjából.

2011. October 20., Thursday

A kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt a hazai piackutatási iparág teljesítménye harmadik éve stagnál, és a várakozások szerint az idei év sem hoz látványos elmozdulást. Az NRC ügyfélkapcsolati igazgatója szerint az online kutatás lehet az a szegmens, ahol növekedés várható. Rabcsánszki Laurával, a cég ügyfélkapcsolati igazgatójával arról készült interjú, hogy milyen innovációkra van szükség az ügyfelek költséghatékonyabb kiszolgálásához.

2011. January 26., Wednesday

A BellResearch pénzügyi kutatássorozatának friss felmérése a hazai mikro-, kis- és középvállalatokról: bankkapcsolatok, termékek, szolgáltatások, hitelek, elvárások és elégedettség a válság tükrében.

2011. January 15., Saturday

Az elmúlt évek technológiai fejlődése az online marketingkutatások lehetőségeit is kibővítette, melyek jobb kihasználása érdekében az NRC frissítette szervezeti struktúráját, és fejlesztési igazgatói pozíciót hozott létre.

2011. January 13., Thursday

A BellResearch kutató- és tanácsadócéget választotta magyarországi partneréül az IRIS Network független ügynökségeket tömörítő nemzetközi hálózata.