Kutatások

2008. October 31., Friday

Magyarországon az utóbbi 1-2 évben további 5%-kal nőtt a krónikus betegségekben szenvedők aránya - derült ki a Szinapszis Kft. 2008 szeptemberében végzett 1000 fős reprezentatív lakossági kutatásából.

2008. October 31., Friday

Budapest, 2008. október 27. - Az üzleti döntéshozók számára sokan és sokféleképpen kínálják termékeiket, szolgáltatásaikat. A reklámozásra igénybe vett médiumok között előkelő helyen szerepel az internet, amelyen keresztül az üzletemberek több mint 90 százaléka elérhető. A döntéshozók internetezési szokásai kapcsán számos jellegzetesség és egyedi vonás fedezhető fel. Összességében megállapítható, hogy az átlagosnál innovatívabb és kezdeményezőbb célcsoporttal állunk szemben.

2008. September 14., Sunday

Idén első alkalommal készült el E-Shopping Report néven a KutatóCentrum és a HVG Press közös tanulmánya. Az átfogó felmérés az online és offline vásárlási szokások közötti kapcsolatokat, valamint az FMCG termékek online kereskedelmét vizsgálja. A kutatás első része egy szekunder adatgyűjtés volt, amit egy nagymintás felmérés követett, ennek keretein belül a magyarországi 18-64 éves napi szinten internetező lakosságot kérdezték online és offline vásárlási szokásairól, az FMCG termékek online vásárlási hajlandóságára fókuszálva.

2008. August 28., Thursday

2008 áprilisában zárult le a Fact Intézet és az INDIT Közalapítvány „Kirekesztődés és kirekesztés” című, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával megvalósuló vizsgálatsorozata, amely a droghasználók és a józan szenvedélybetegek társadalmi megítélését, társadalmi kirekesztődését vizsgálta az érintettek, valamint a társadalmi környezet szemszögéből.

Az NRC Piackutató – a TNS-sel közösen – 2008 első félévében is vizsgálta a hazai internetezők internetezési és demográfiai jellemzőit, online és offline médiahasználatát, fogyasztási és vásárlási szokásait, illetve reklámokkal kapcsolatos attitűdjét. A Visitor Media Research (VMR) 2008 első féléves adatai a legalább hetente internetező 14-69 évesekről nyújtanak olyan átfogó és aktuális információkat, amelyek elengedhetetlenül szükségesek az internetes piacon tevékenykedők – médiatulajdonosok, ügynökségek, hirdetők – számára.

A magyarországi közintézmények internet-ellátottsága az elmúlt időszakban tovább emelkedett, tavaly év közepére elérte a 97 százalékot. A költségvetési szféra szegmensei között tovább csökkentek az ellátottsági különbségek, a jövőben inkább a hozzáférési technológiák terén várható változás – derül ki a BellResearch kutatási eredményeiből. A Magyar Infokommunikációs Jelentés éves felmérése szerint a növekedés dinamikája a telítődési szinthez közeledve lelassult, de a 2007/2006-os közel 4 százalékpontos emelkedés ezzel együtt is számottevőnek tekinthető. A penetráció bővülésének az oktatási és az egészségügyi szervezetek voltak a motorjai.

2008. August 28., Thursday

A Szinapszis Kft. legfrissebb saját tanulmányának alapját egy 2008 augusztusában 200 egészségügyi döntéshozó (felsővezető, gazdasági középvezető, orvosi középvezető és beszállító) megkérdezésén alapuló telefonos kérdőíves kutatás alkotja. A tanulmány külön fejezetben vizsgálja az érintett célcsoportok szaklapolvasási szokásait, elemzi a leggyakrabban olvasott lapokat, ugyanakkor részletesen bemutatja az internet elterjedtségét, használatát, annak rendszerességét és szerepét az egészségügyi döntéshozók munkájában.

2008. July 29., Tuesday

Nagyon alacsony a hazai gyógyszergyártók és tevékenységük ismertsége, és sok a témához kötődő tévhit is - derül ki a WEBBeteg.hu egészségportál megbízásából készült reprezentatív felmérésből. A Szinapszis cég által végzett piackutatásban részt vevő 1000 fő közül akadtak, akik kozmetikai cégeket is a gyógyszergyártók közé soroltak - áll a kutatási összefoglalóban.

A magyar fiatalok leginkább társas összejövetelek alkalmával fogyasztanak pálinkát. A családi események, egy vendégség, baráti koccintások és a disznótor a leginspirálóbb helyzetek a párlat elfogyasztására – derül ki az NRC Piackutató legújabb kutatásából, amelyet a magyarországi pálinkafogyasztási szokások megismerése céljából végzett. A 18-39 éves magyar lakosság körében reprezentatív felmérés eredményei azért sem elhanyagolhatóak, mivel a korosztály 45 százaléka fogyaszt legalább alkalmanként pálinkát.

2008. July 28., Monday

A három "NEM". Az a három NEM, amelyet egy piackutató cég nem tehet meg, ha minőségi kérdezést, adatfelvételt, adatszolgáltatást nyújt, ha piackutatási access panelt épít vagy üzemeltet.

2008. July 28., Monday

A központi költségvetési és az önkormányzati szervezeteknél a sim-kártyák száma már meghaladja a vezetékes fővonalakét. A fejlett mobil-adatátviteli technológiák használata ritka, és leginkább egy szűk vezetői kör igénye. A Magyar Infokommunikációs Jelentés mobiltávközlési szolgáltatásokkal foglalkozó moduljában a BellResearch a hazai közintézmények bázisán vizsgálja a mobilszolgáltatók pozícióit, valamint bemutatja, mennyire számítanak gyakorinak a különböző mobil-adatátviteli technológiák és üzleti megoldások.

2008. April 19., Saturday

A vertikális - egy adott témára koncentráló - weboldalak fontos szereplői a jövő internetes tartalomszolgáltatási és kereskedelmi piacának. Az NRC legújabb vizsgálata az egyes vertikális portálok látogatói profilját rajzolta meg, láthatóvá téve a szegmensben rejlő kereskedelmi lehetőségeket.

2008. April 19., Saturday

A magyar lakosság egészségi állapota orvosi értékelések alapján egy 10-es skálán mindössze 3 és 4 között mozog - derül ki a Szinapszis Kft. 2008. márciusi kutatásából.

2008. April 17., Thursday

A 15 év felettieknek alig több mint fele használ vezetékes telefont. A mobilkommunikáció előretörése mellett egyre gyakoribbak az internetes hívások is.

A 15 év felettieknek alig több mint fele használ vezetékes telefont. A mobilkommunikáció előretörése mellett egyre gyakoribbak az internetes hívások is.

2008. March 29., Saturday

Dinamikus növekedést mutatott az elmúlt évben a lakossági internethasználat. Bár továbbra is jelentősek a különbségek életkor, településtípus és régiók szerint, a ''digitális olló'' záródni látszik. A Magyar Infokommunikációs Jelentés legutóbbi lakossági felmérésének adatai szerint a 15 éves vagy idősebb internetezők tábora 3,1 milliósra nőtt, ami az alapsokaságban 37 százalékos használati arányt jelent.

2008. March 28., Friday

Online szerencsejátékot az internetezők 9 százaléka, több mint 200 ezer ember játszik Magyarországon, akik közül 45 ezer rendszeresen kipróbálja szerencséjét a világhálón. Az NRC Piackutató 2008 első negyedévében az online szerencsejátékosokról készített felmérést.

2008. March 21., Friday

Minden második magyar lakos BMI indexe 25 feletti, vagyis a lakosság fele kisebb-nagyobb mértékben elhízott - derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb kutatásából.

Minden második magyar lakos BMI indexe 25 feletti, vagyis a lakosság fele kisebb-nagyobb mértékben elhízott - derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb kutatásából.

2008. February 26., Tuesday

Az internethasználat területei két dimenzióba rendeződnek. Az egyik egy hagyományos típusú használat, amely elsősorban az általános információszerzést, levelezést foglalja magában, míg a másodikra már egy fejlettebb, interaktívabb felhasználás jellemző, mint például az online médiahasználat, letöltések, vásárlás.

2008. February 25., Monday

A 2007-es reformok hatására a magyar orvostársadalom hangulatát alapvetően meghatározza a létbizonytalanság és a káosz érzése, ami főként az intézkedéseket övező információhiányból fakad.

A 2007-es reformok hatására a magyar orvostársadalom hangulatát alapvetően meghatározza a létbizonytalanság és a káosz érzése, ami főként az intézkedéseket övező információhiányból fakad.

2008. February 21., Thursday

Az NRC újította kutatási technikáinak körét, így már azt is képes vizsgálni, hogy milyen irányba mozog a kutatásban részt vevő személyek szeme és mire fókuszálnak, miközben néznek egy képet vagy weboldalt. Az NRC a Meroving Kft.-vel együttműködve alkalmazza az Eye Trackinget (szemmozgás követést), ami olyan egyedülálló információkat szolgáltat a vizsgált személyekről, amelyeket más módszerrel nem képesek ilyen pontosan mérni a kutatók.

HÍREK
PMSZ tagjaink hírei
2013. October 15., Tuesday

A Magyar Rezidens Szövetség a Hála-Pénz - Hálát a betegtől, Pénzt az Államtól – Kampányának keretében a Szinapszis Kft. segítségével piackutatásokat kezdeményezett, amelyek célja, a hálapénzzel kapcsolatos objektív adatok és az orvosi valamint össztársadalmi véleményének megismerése, majd az eredmények szakmapolitika valamint média felé történő kommunikálása. 

2013. September 27., Friday

A Szinapszis, egészségügyi piackutatás meghatározó szereplője idén ünnepli 15 éves születésnapját és ebből az alkalomból portfólióját és arculati megjelenését is frissítette. A megújulás részeként új formát kapott a logó, illetve a kutatási jelentések design-ja is dinamikusabb megjelenést képvisel.

eBanking & eWallet Report 2012
2012. November 6., Tuesday

A BellResearch komplex módszertannal készített kutatásának fókuszában a hazai online és mobil bankhasználat, valamint az elektronikus fizetési formák állnak.

2012. June 27., Wednesday

A 15-26 éves korosztály és a pénz - a BellResearch kutatása a felgyorsult világ fiataljainak pénzügyi kultúráját, tudatosságát, attitűdjeit, elvárásait és szokásait térképezi fel.

2012. May 13., Sunday

Többek között a kommunikációs szakemberek és a kkv-k számára kínál hatékony kutatási megoldást a KutatóCentrum új szolgáltatása, a Villámkutatás. A módszer segítségével néhány nap alatt, mérsékelt büdzséből juthatnak megbízható információkhoz a PR-osok és marketingesek.

2011. December 8., Thursday

Számos előnyének ellenére, az online kutatási módszereknek is vannak buktatói, amiket ismernünk kell ahhoz, hogy a legtöbbet hozzuk ki a munkánkból. A leggyakoribb „váratlan” meglepetés például, hogy az online kérdőívek mennyire különbözőek lehetnek a régóta használt személyes vagy telefonos társaiktól. Pedig a határidők és a kapacitás megtervezésénél is számolni kell a kérdőív online adaptációjának elkészítésével. Ez a folyamat egy hosszabb kérdőív esetén akár több napot is igénybe vehet, derül ki Barcza Enikő a KutatóCentrum cégvezetőjének publikációjából.

2011. October 19., Wednesday

A kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt a hazai piackutatási iparág teljesítménye harmadik éve stagnál, és a várakozások szerint az idei év sem hoz látványos elmozdulást. Az NRC ügyfélkapcsolati igazgatója szerint az online kutatás lehet az a szegmens, ahol növekedés várható. Rabcsánszki Laurával, a cég ügyfélkapcsolati igazgatójával arról készült interjú, hogy milyen innovációkra van szükség az ügyfelek költséghatékonyabb kiszolgálásához.

2011. January 26., Wednesday

A BellResearch pénzügyi kutatássorozatának friss felmérése a hazai mikro-, kis- és középvállalatokról: bankkapcsolatok, termékek, szolgáltatások, hitelek, elvárások és elégedettség a válság tükrében.

2011. January 15., Saturday

Az elmúlt évek technológiai fejlődése az online marketingkutatások lehetőségeit is kibővítette, melyek jobb kihasználása érdekében az NRC frissítette szervezeti struktúráját, és fejlesztési igazgatói pozíciót hozott létre.

2011. January 13., Thursday

A BellResearch kutató- és tanácsadócéget választotta magyarországi partneréül az IRIS Network független ügynökségeket tömörítő nemzetközi hálózata.